Kiállítási darab lesz az évtizedek óta álló szovjet repülő hajóból
2020.08.24.
Az ekranoplánok igen furcsa szerkezetek. Kívülről úgy néznek ki, mint a repülők, hivatalosan viszont hajónak minősülnek, de a működésüket tekintve igazából a kettő közé lehetne sorolni őket.
A hidegháború alatt a szovjet mérnökök előszeretettel terveztek olyan szörnyetegeket, amik mai szemmel finoman szólva is bizarrnak tűnhetnek. Ilyenek például a gázturbinás, kétéltű járművek, vagy akár az ekranoplánok. Utóbbi ismét aktuális, mivel a hetekben utolsó útjára indították az évtizedek óta helyben hagyott MD-160-as monstrumot.
A Luny-osztályú MD-160-as ekranoplánt elsősorban arra tervezték, hogy nagy sebességű támadásokkal, pillanatok alatt elpusztítsa az ellenséges hadihajókat, emellett gyorsan el is tudjon menekülni. Működése a párnahatáson alapul, azaz a vízfelszín (vagy akár talaj) felett pár méterrel képes haladni, a szárnya alá szorított nagy nyomású légréteg fölhajtóereje miatt. Ez, illetve a nyolc Kuznyecov NK-87 turbóventilátoros hajtómű tette lehetővé, hogy akár 550 km/órás sebességgel is száguldjon – 286 tonnája ellenére. A pusztításért pedig a hat rakétaindító cső a felelős, melyek akár nukleáris rakéták indítására is alkalmasak voltak.
Eredetileg nyolc példány terveztek építeni a 74 méteres szerkezetből, de végül csak egyetlen készült el, ugyanis a Szovjetunió felbomlása miatt nem jutott elég pénz a projektre. Az elkészült, 903-as számú MD-160 viszont 1987-től kezdődően jó ideig használatban volt, valamikor a kilencvenes évek végén helyezték nyugalomra Kaspiysk városában, egy haditengerészeti bázison. Azóta meg sem mozdították, pár hete azonban elszállították a Kaszpi-tengeren a közeli Derbentbe – természetesen vontatták, legalább tizenöt fős személyzetre van szükség a működtetéséhez – ahol látványosságként kap majd szerepet egy szabadtéri múzeumban.
A The Drive szerint az oroszok pár éve ismét fontolóra vették, hogy hasonló ekranoplánokat építsenek, azonban erről egyelőre semmit sem tudni.
Forrás: Totalcar
Ez itt pedig egy videó az MD-160 vontatásról:
Magyarországon fogják gyártani a világ egyik legmodernebb harcjárművét
2020. augusztus 22.
Gyalogsági harcjárművek gyártására alapít vegyesvállalatot egy német céggel Magyarország. Ezzel hazánk az első olyan NATO- és EU-tagállam, amely a düsseldorfi székhelyű cég új fejlesztésű, innovatív terméke mellett döntött az előzetes piackutatások után. Ezek a gépek tényleg a gyalogsági harcjárművek csúcsát jelentik.
Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására alapít vegyesvállalatot a német Rheinmetall céggel a magyar állam a honvédség NATO-vállalásainak teljesítése érdekében – közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága hétfőn. Közleményük szerint a magyar kormány a hadiipar fejlesztésének legjelentősebb, több mint kétmilliárd euró értékű programját indította el azzal a megállapodással, amelyet hétfőn írtak alá a németországi Unterlüssben. A Rheinmetall európai védelmi ipari óriáscég és a magyar állam közötti együttműködés keretében a felek vegyesvállalatot és gyártóüzemet alapítanak a legkorszerűbb Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására Magyarországon.
Ezzel Magyarország az első olyan NATO- és EU-tagállam, amely a düsseldorfi székhelyű cég új fejlesztésű, innovatív terméke mellett döntött az előzetes piackutatások után. A lépés központi eleme a folyamatban lévő honvédelmi és haderőfejlesztési programnak, amelynek célja, hogy a honvédség mihamarabb világszínvonalú haderővé váljék és ezzel hozzájáruljon az euroatlanti térség biztonsági kihívásainak kezeléséhez – írták.
„Az Egyesült Államok is még csak fontolgatja, hogy a Bradley harcjárműveit Lynxekre cseréli, ezek a gépek tényleg a gyalogsági harcjárművek csúcsát jelentik”
– írta a hír kapcsán a Portfolio.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos közös közleményében azt hangsúlyozta: Magyarország a NATO-nak tett vállalásai részeként helyreállítja szárazföldi haderejének nehézfegyverzetét.
„A harckocsikat és a tüzérséget követően rövidesen a képességcsomag gerincét alkotó gyalogsági harcjárművekre kerül sor” – fogalmaztak, hozzátéve: kategóriájában a legkorszerűbb típusként a Lynx bizonyult alkalmasnak arra, hogy az elkövetkező évtizedekben ezt a központi szerepet betöltse a honvédség eszközparkjában. Megjegyezték azt is, hogy ez az együttműködés többet jelent, mint haditechnikai modernizációt, partnerséget egy vezető európai nagyvállalattal, mely a magyar hadiipar helyreállítását, ezáltal a magyar ipari portfolió szélesítését is szolgálja.
A közlemény szerint Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott: „büszkék vagyunk arra is, hogy jelentős mértékben hozzájárulhatunk Magyarország védelmi technológiai képességeinek bővítéséhez a helyi iparral együttműködésben. Várakozással tekintünk magyar barátainkkal és partnereinkkel folytatott közös munka elé és mindent megteszünk a vállalkozás hosszú távú sikere érdekében” – olvasható a közleményben.
(MTI) augusztus 17. 22:21 Címlapképen (illusztrációként): a Lynx KF41-es harcjármű.
Egymilliárdot foglalt a NAV a bűnszervezettől
MUNKAERŐ KÖLCSÖNZÉS A DUNÁNTÚLON, KICSIT MÁSKÉNT
A munkaerő-kölcsönzésben érdekelt dunántúli bűnszervezetnél egymilliárd forint értékben biztosított készpénzt, luxusautókat, ingatlanokat a NAV. A fényűző körülmények között élő bűnözők a munkavállalók után fizetendő közterheket csalták el, majd’ kétmilliárd forint kárt okozva a költségvetésnek.
A cégháló nagyvállalatoknak, autóipari beszállító multiknak közvetített munkaerőt. A több száz munkavállaló után azonban nem fizették az adókat és járulékokat, noha megrendelőiktől megkapták a közvetített munkaerő teljes bérköltségét, illetve a közvetítői díjat is. A csalásban részt vevő társaságok első körben hamis adóbevallásokat nyújtottak be, majd miután utólag bevallották a fizetendő közterheket, hátrahagyták a vagyontalan, tetemes adótartozással rendelkező cégeket. Ezzel a módszerrel kétmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.A szervezet felszámolására a NAV nyomozói IT-szakemberek és járőrök bevonásával összesen 28 helyszínen tartottak kutatásokat és lefoglalásokat, tanúkat és gyanúsítottakat hallgattak ki. A NAV Fejér, valamint Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságainak revizorai ezzel egyidejűleg a megrendelő cégeknél is vizsgálódtak, ahol a közvetített dolgozókat nyilatkoztatták.
Az akciót a Terrorelhárítási Központ (TEK) is támogatta. A bűnbanda fejét a TEK műveleti egysége fogta el Fejér megyei otthonában. Őt gyanúsítotti kihallgatása után a NAV nyomozói őrizetbe is vették. Az eljárásban feltárt információk alapján a férfival szemben szexuális bűncselekmény gyanúja is felmerült, ezért a NAV az illetékes hatóságokat is értesítette.
A szervezet vezetői luxusszínvonalon éltek, a bűncselekményekből felhalmozott vagyont egzotikus utazásokra, drága autókra költötték, de különleges műkincseket, nagy értékű könyvritkaságokat, illetve érme- és bélyeggyűjteményeket is vásároltak. A NAV csaknem egymilliárd forint értékben tudott bankszámlákat, ingatlanokat és követeléseket zárolni, továbbá több száz millió forint készpénzt valamint luxusautókat is foglalt a bűnözőktől a költségvetést ért kár megtérítésére.
A NAV két főt vett őrizetbe, az ő letartóztatásukat a Budapesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte. A nyomozás bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik.Videó: https://www.facebook.com/watch/?v=253563302708921
Forrás: NAV 2020.04.07.
Újjászületik a magyar vasúti járműgyártás
2020.06.09. A magyar vasúti járműgyártás történetének eddigi legnagyobb vállalkozása veszi kezdetét a Dunakeszi Járműjavítóban (DJJ). A vállalat új tulajdonosai, a TMH csoporthoz tartozó TMH International AG valamint a Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG), egy 1 milliárd Euro (350 milliárd Forint) értékű, 1.300 vasúti személykocsiról szóló megrendelés nagyobbik részét hozzák Dunakeszire.
680 vasúti személykocsit gyártanak majd Dunakeszin az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság részére. Ez egyedülálló lehetőséget teremt a nagy hagyományokkal rendelkező magyar vasúti járműgyártás felfuttatására. A vasút gyorsabban fejlődik a többi közlekedési módhoz képest, a vállalat ebben a növekvő szegmensben kíván jelentős nemzetközi versenyzővé válni. A magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportprojektje révén, melyet a TMH Hungary Kft., a TMH International AG és a Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG) vegyesvállalata nyert meg, több száz új, magas hozzáadott értéket előállító munkahely jön létre. Magyar beszállítók kapcsolódhatnak be a globális export-értékláncba, amellyel tovább bővül a hazai export és a GDP is. Stratégiai cél, hogy a DJJ Közép-Európa egyik legnagyobb vasútijármű gyártó- és karbantartó központjává váljon.
Újraindul a magyar vagongyártás a Dunakeszi Járműjavító bázisán
A nemzetközi vasútipar vérkeringésébe kapcsolódik mostantól a DJJ-is, ugyanis a TMH Hungary Invest Zrt. (amelynek tulajdonosai azonosak a TMH Hungary Kft. tulajdonosaival) egy most záruló tranzakció keretében megvásárolta a cég 90%-át a magyar államtól és a MÁV Zrt-től. A külkereskedelem szempontjából kiemelkedő jelentőségű tranzakciónak tekintett ügylet eredményeként, a DJJ június 9-től új vezetés irányítása alatt és a TMH Csoport, a világ 4. legnagyobb vasúti gördülőállomány gyártójának szakmai szervezetén belül működik tovább. Az orosz fél kiemelt jelentőségűnek tartja az együttműködést és nagy örömmel vesz részt a magyar nemzetgazdaság számára fontos projektben.
A vasút dinamikus fejlődés előtt áll
A vasút szerepe folyamatosan nő a többi közlekedési módhoz képest. A környezetkímélő, gyors és kényelmes tömegközlekedés és áruszállítás iránti igény növekedésével a légi- és közúti közlekedésről a vasúti közlekedés felé tolódik el a fejlődés iránya, ami magával hozza az infrastruktúra, a vasúti járműpark, ezzel a vasúti járműgyártás folyamatos fejlődését világszerte. A magas szaktudást igénylő vasúti termékek és szolgáltatások nemzetközi piaca így folyamatosan bővül.
A hagyományosan erős magyar vasútipar újra versenyképes lesz nemzetközi viszonylatban is
A magyar vasúti járműgyártás korábban nemzetközi szinten is bizonyított, magyar szerelvények közlekedtek még Egyiptomban, Argentínában és Új-Zélandon is. A TMH Hungary Kft. a magyar vasúti járműgyártás történetének eddigi legnagyobb vasúti megrendelésére támaszkodva kezdi meg a DJJ modernizációját és a komplex vasúti járműgyártás újjáélesztését. A TMH Hungary Kft. még 2018 szeptemberében nyerte el az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság nemzetközi tenderét 1.300 vasúti személykocsi gyártására. Ebből 680 kocsi Dunakeszin, a fennmaradó egységek pedig a TMH csoport tveri gyárában készülnek. A megrendelés keretében összesen 5 különböző típusú vasúti kocsi készül, amelyek közül 2 típust gyártanak Dunakeszin.
Új, növekvő számú magyar beszállítóra épülő vasúti ökoszisztéma épül
Az új tulajdonosok által tervezett beruházások révén és a TMH csoport által átadott licenszek alapján nagyszabású technológiai transzfer valósul meg a DJJ-ben. Stratégiai cél, hogy a projekt tovább élénkítse a magyar exportot, kiemelten figyelve a beszállítói potenciállal bíró magyar kis- és középvállalatok bevonására. A TMH Hungary Kft. már megkezdte a magyar beszállítók kiválasztását, emellett pedig olyan külföldi cégeket is integrálni kíván a projektbe, amelyek Magyarországra telepítik gyártókapacitásukat és innen szállítanak a projekthez részegységeket, berendezéseket, további hazai munkahelyeket teremtve ezzel.
Közép-európai gyártó és karbantartó központtá válhat Dunakeszi
A tulajdonosváltással a DJJ a TMH Csoport, Oroszország és a FÁK régió piacvezető vasúti vállalata, a világ 4. legnagyobb vasútijármű-gyártóvállalatának szakmai támogatását tudhatja maga mögött. Az 5,9 milliárd euró éves árbevétellel, 100.000 alkalmazottal és 25 gyáregységgel rendelkező TMH Csoport vezetése kiemelkedő lehetőségnek tartja a magyar vasútipar közös fejlesztését és ennek keretében többek között az egyiptomi vasúti projekt megvalósítását. Minderre építve a vállalat Dunakeszin kívánja létrehozni fő közép-európai vasútijármű gyártó- és karbantartó központját.
Háttérinformáció A TMH International-ről
TMH International AG egy szakmai befektető, amely a vasút korszerűsítését és fejlesztését segíti azokban az országokban, ahol jelen van. A TMH International elsősorban a helyi ellátási láncra támaszkodva kínál vasúti gördülőállományt és szolgáltatásokat partnereinek. A svájci Zug-ban székelő TMH International AG mintegy 1000 embert foglalkoztat, és Argentínában, Kubában, Egyiptomban, Magyarországon, Kazahsztánban és Dél-Afrikában tevékenykedik. A TMH International a TMH Csoport, a legnagyobb oroszországi és FÁK-ban működő vasútijármű-gyártó és karbantartó vállalat tagja.
A TMH-ról
A JSC ”Transmashholding” (TMH) Oroszország legnagyobb vasúti- és városi közlekedési-eszköz gyártója. A társaság a világ egyik legnagyobb gördülőállomány-gyártó vállalata. A Transmashholding a csoport központi vállalata, amely modern, integrált vasúti termékeket – vasúti járműveket, karbantartást és javítást, a gyártáshoz és üzemeltetéshez szükséges digitális technológiákat, valamint forgalomirányító rendszereket – tervez és gyárt. A vállalat nemzetközi jelenlétének és terjeszkedésének stratégiája az oroszországi tapasztalatokra és technológiákra épül, amelyeket az adott országok vasúti közlekedésének fejlesztésére használ.
A Magyar Vagon Zrt.-ről
A Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG) egy ipar- és vasútfejlesztési projektekre és vasútipari folyamatokra, valamint befektetők szervezésére és koordinálására specializálódott budapesti székhelyű magyar befektető vállalat.
További információ: Dunakeszi Járműjavító Kft.
Munkaerő és kapacitásbővítés
Fsz csoport. 2020.08.05.
Felmerült a kérdés, hogy a Fémipari szakember csoport foglalkozik-e munkaerő közvetítéssel? Erre nagyon egyszerű a válasz, még nem. Jelenleg nincs hozzá jogosultságunk, de tervben van… Céges csoportosulásban dolgozunk, ami azt jelenti, hogy több vállalkozással állunk partneri kapcsolatban. Megbízásos alapon a saját állományt bővítjük. Partnereinkkel évek óta együtt dolgozunk, megbízhatóak és elsődleges szempontjuk a munkavállalók korrekt kifizetése, megbecsülése. Legyen belföldi vagy külföldi munkavégzésről szó. Profilunk főként az ipari szerelés, karbantartás. Főként szakképzett minősített hegesztők, izometriás csőszerelők, szerkezetlakatosok és karbantartó lakatosok alkotják csapatunkat.
Mindig van felvétel? -Folyamatos a munkaerő igény. Napi vagy heti rendszerességgel, kéréssel fordulnak hozzánk szakembereket keresve. Ezért is érdemes hozzánk jelentkezni. Szinte télen-nyáron folyamatosan tudunk munkát biztosítani. Mivel több helyről jön megkeresés, így az órabérek is eltérőek és változatosak a munkaterületek.
Merre dolgozunk? -Nagyon változó. Szlovákiától kezdve lehetne sorolni az országokat egészen az USA-ig. Jelenleg Németország, Ausztria, Skócia, Anglia ahová munkatársakat keresünk. Belföldön pedig a BorsodChem Zrt. iparterületére.
Jelenleg is van felvétel? -Igen van. Azonnali sikeres munkapróbáztatás után, pár napon belül munkába tud állni az új kolléga.
Hogyan alakulnak az órabérek? -Ez nagyon változó. Minden estben az adott cég határozza meg. Megyénként és országonként nagyon változó lehet. Legtöbb esetben az egyéni megállapodást preferáljuk és nem tartjuk helyesnek, ha a szakemberek egy kategóriába vannak besorolva.
Miért is? -Legyen példa erre az awi hegesztő… Egy tiszta awi-s és egy 141/111-es között óriási különbségek vannak. Ugyanúgy a tiszta 141-es és egy gyakorlott kazánhegesztő között, nem beszélve a különböző anyagcsoportokról, amikben megint csak változó a hegesztők gyakorlata. Ezen szempontokat figyelembe véve alakulhatnak az órabérek…
Weblapunkat folyamatosan fejlesztjük, tartalmakkal és újabb munkalehetőségekkel bővítjük. Minden információt megtaláltok rólunk. Munkákra, szakmánként tudtok, jelentkezni. Adott esetben elég csak visszahívást kérni.
Weblapunkon kiemelt céges hirdetések, munkaajánlatok kihelyezésére is van lehetőség, mintegy új opcióként.
Hirdetéssel kapcsolatban a cégek itt tudnak érdeklődni:
hirdetes@femipariszakember.hu
Munkára jelentkezés:
Hegesztő: awi@femipariszakember.hu
Csőszerelő, lakatos: munka@femipariszakember.hu
https://www.femipariszakember.hu/ FÉMIPARI KÖZÖSSÉG
Tudta Ön, hogy az egyik legnagyobb szakmai oldallal és csoporttal rendelkezünk Magyarországon?
Łukasz Haraf-Lengyelország A FÉMIPARI SZAKEMBER STEEL WORKER oldal és Fémipari Szakember csoport a Facebookon közel 30.000 követővel és több mint 13.000 aktív taggal rendelkezik.
Mindemellett a Borsodi hegesztők zárt csoport is a kezelésünk alá tartozik 2.000 taggal.
A Quality Welding Inspection World nemzetközi hegesztő Facebook oldalunk egyik nagy büszkeségünk, több mint 114.000 követővel.
“The Master of Welding” ELMARAD
A múlt év után immáron második alkalommal kerül megrendezésre idén a közös szervezésű hegesztőversenyünk a házigazda szárnyai alatt a Froweld Kft.-nél Gyálon. A Co2 hegesztőverseny előválogatása jelenleg is zajlik.
A verseny időpontja:
Gyál, Froweld Kft. (2020. április 3.)
Partnereink
- Steellab Kft.
- Gugl Industrial Services sro.
- Fobutech Kft.
- Nicron Kft.
- AC Plymovent
- Vetraforce Kft.
- Gázpalack futár
- Tarinox Kft.
- Volvid Zrt. /Roncsolásmentes anyagvizsgálat/
Hegesztő oktató bázisok
- Egyed-I Hegesztés Akadémia Kft.
- Hegesztőképző Kft.
- Heg-Men Bt. /a hegesztés szakértője/ TÜV
Ipar napjai
Optrel